Kategóriák

A talpbetétek jótékony hatásai


A járást már egészen kicsi korunkban elsajátítottuk, ezért hajlamosak vagyunk teljesen természetes dolognak tartani, így a későbbiekben már nem is fordítunk rá kellő figyelmet. Azonban számos mozgásszervi betegség éppen emiatt alakulhat ki, hogy a mozgást, a járást nem úgy végezzük, ahogyan azt kellene.
Többségünk az élete nagy részét talpon tölti, mely igen nagy megterhelést jelent lábunk számára. Különösen azok az emberek, akik valamilyen fizikai munkát végeznek vagy aktívan túráznak, sétálnak, kocognak, gyakran szenvednek fáradt, fájó lábaktól. Sokan ezt normális állapotnak gondolják, de nem az. A talpbetétek többek közt ezen a problémán is rengeteget tudnak segíteni.

Gyógyászati hatások

Az ortopédiai talpbetétek számos egészségügyi problémán segíthetnek, többek közt a lúdtalpon is. A lúdtalpat gyerekek esetében a legtöbb ortopédus a talpbetét helyett a boltozatot emelő izomzat tréningjét részesíti előnyben, azonban ha a tréning nem segít kellőképpen, szendvics szerkezetű betétet szoktak ajánlani. A felnőttkori lúdtalpnál az izom tréningezése már komoly eredményt nem biztosít, ezért hosszboltozatot emelő talpbetétek szoktak alkalmazni.
Azok számára, akik a boka túlzott befelé fordulásától szenvednek, szintén ajánlott talpbetétet használniuk, de felnőttkori harántboltozat-süllyedés vagy sarkantyú betegség esetén is segítséget nyújthat a megfelelő talpbetét használata. Harántboltozat-süllyedés esetén hermoplasztikus betét javasolt, mely hatékonyan csökkenti a lábujjak tövénél jelentkező erős fájdalmat. Sarkantyú betegség esetén éles fájdalom jelentkezik a sarokcsont talpi oldalán, melyet nagyon nehéz megszüntetni, azonban lyukas talpbetét vagy szilikonos sarokék valamelyest segíthet a problémán.

Milyen talpbetétet használjunk?

Fontos, hogy a kényelmi célokat szolgáló talpbetéteket ne keverjük össze a korrekciós talpbetétekkel. A kényelmi talpbetétek konfekció méretben kaphatók, s körülbelül félévente ajánlatos őket cserélni. Ezek közt létezik olyan, mely magába szívja a nedvességet, elűzi a kellemetlen szagokat, valamint vannak köztük olyanok is, amelyek tompítják a lépésekből származó, csontozatra gyakorolt ütéseket. A korrekciós betétek közé tartozik például a lúdtalpbetét, mely a láb deformitását, illetve a statikai elváltozásokat ellensúlyozza, s ezzel enyhíti a betegség tüneteit. Ezeket a talpbetéteket általában egyedileg készítik, esetleg a félkész talpbetétet igazítják a lábhoz. Ortopédiai talpbetéteket kizárólag ortopéd szakorvos javaslatára használjunk, hiszen csak egy szakorvos tudja megállapítani, hogy pontosan milyen talpbetétre van szükségünk.

Milyen a jó talpbetét?

Egy jó talpbetét legfontosabb jellemzői, hogy könnyű és tökéletesen lábkövető. Emellett fontos, hogy megfelelő méretezésű legyen, ne nyomja a láb elülső részét se. Az olyan talpbetét, amely a gyártó szerint akár 4-5 különböző méretű lábra is jó, akkor az valószínűleg nem megfelelő, hiszen a nyomáspontok nem esnek ugyanoda. Fontos továbbá, hogy a talpbetét a sarkat tehermentesítse, hiszen saroktáji fájdalmak gyakrabban fordulnak elő, mint a lúdtalpból származó fájdalmak.

Mik a talpbetét használatának előnyei?

Egy jó talpbetét használatával minden fajta mozgást kényelmessé tehetünk, legyen szó akár egyszerű sétáról, futásról vagy bármilyen sportról. Nagy előnyük, hogy cipőbe helyezésük egyszerű, illetve eltávolításuk is könnyű, akár ugyanazt a talpbetétet különböző cipőkben is cserélgethetjük. További előnyük, hogy használatukkal megelőzhető a bőrkeményedés, a sarokcsontkinövés, az öregbütyök vagy a kalapácsujj kialakulása is, emellett egy egyedi kialakítású, jó minőségű talpbetét használatával a láb-, térd- vagy derékpanaszoktól is megszabadulhatunk, illetve testtartásunkra is jótékony hatással van. Az egyedi kialakítású talpbetétek jótékony hatást fejtenek ki a lábfejre is.

Lábainkra mind mechanikai, mind statikai szempontból sok munka hárul, hiszen nem csak a járásról gondoskodnak, de a test súlyát, valamint a talajjal történő érintkezés miatti megrázkódtatásokat is viseli. A talpbetétek célja, hogy csökkentsék az ezzel járó problémákat, fájdalmakat, illetve, hogy megnyugtassák a fáradt és sajgó lábakat. Emellett a talpbetétek különböző egészségügyi problémákra is ajánlottak. Ha a boka túlzottan befelé fordul, esetleg sarokfájdalmat tapasztalunk, vagy bármilyen egyéb lábfájdalmat érzünk, érdemes ortopéd orvoshoz fordulni. A szakemberek felállítják a helyes diagnózist, megtalálják a magyarázatot, hogy mi okozza a láb fájdalmát, és amennyiben szükséges, ortopédiai talpbetét használatát írhatja elő számunkra.

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • Toyota autóalkatrész, Toyota...Leírás: Budapest legolcsóbb Toyota autóalkatrész üzlete! Bontott és utángyártott alkatrészek széles választékát kínáljuk. Minden típusú autóhoz a kért alkatrészt még aznap megszerezzük! A karosszériaelemtől kezdve a Toyota motoralkatrészig mindent kínálunk, akár ...
  • Jogosítvány Újpalota, autósiskola...Leírás: Szeretettel várjuk a XV. kerületből is autósiskolánkba. Oktatóink magas színvonalon tartják óráikat, hogy a jogosítvánnyal magabiztos vezetési tudást is szerezzen. 1972-ben alapítottuk autósiskolánkat, jórészt Trabantokkal, Wartburgokkal és Skodákkal, és ...
  • Önindító generátor javítás 15....Leírás: Önindító generátor javításra van szüksége a 15. kerületben? Önindítók, generátorok villamossági szervizelését vállaljuk márkafüggetlenül, minden típusú autóhoz, Újpalotáról is készséggel fogadjuk az autósokat. Cégünk 1997 óta várja tisztelt ügyfeleit a 15 ...
  • Ford autószerviz, autójavítás 15....Leírás: 15. kerületi Ford autószervizünk a márkára szakosodott, az autójavítást magas színvonalon biztosítjuk ügyfeleink számára. Nem márkaszerviz, és nem is márkaszerviz árakkal várjuk újpalotai autószervizünkben! Magasan képzett szakemberek, valamint jól felsze ...
  • Nyomda, digitális nyomda,...Leírás: A Nyomda rendelkezésére áll, akár névjegykártyáról, akár nagyobb volumenű munkáról van szó. Legyen az könyvkiadás, vagy fénymásolás, magas minőségben végzünk mindenféle nyomdai munkát, megrendelőink igénye szerint! Szolgáltatások: nyomda 15. kerület, ...
  • Állatorvos 15. kerület,...Leírás: Állatorvosi rendelőnk szeretettel várja kis pácienseit a szomszédos 15. kerületből is, ahol az újpalotai kedvencek számára is teljes körű állatgyógyászati szolgáltatást nyújtunk. Tapasztalt és nagy szakértelemmel rendelkező állatorvosaink bármilyen problé ...
  • Computeres szemvizsgálat, optika...Leírás: Optikánk a 15. kerületieket is szeretettel várja, többek között computeres szemvizsgálattal is várjuk az Újpalotáról érkezőket. A szemvizsgálat mellett optikánkban természetesen szemüvegkészítéssel és szemüveg javítással is foglalkozunk, bátran jöjjön el ...
  • Állatgyógyszer Újpalota,...Leírás: Szeretettel várjuk a szomszédos Újpalotáról érkező gazdikat is állatpatikánkba, ahol az állatgyógyszerek mellett vitaminokat, táplálékkiegészítőket és egyéb állatfelszereléseket is kínálunk 15. kerületi vásárlóink számára. A kutyák és a cicák mellett mada ...
  • Fogszabályozás Újpalota, fogászati...Leírás: Fogszabályozást keres Újpalotáról, vagy fogászati CT vizsgálatra van szüksége a XV. kerület környékén? Fogászati rendelőnk az Újpalotáról és a 15. kerületből érkező pácienseket is várja. Gyermekek és felnőttek számára egyaránt biztosítunk fogszabályozási ...
  • Varrógép javítás Újpalota,...Leírás: Varrógép javításra van szüksége Újpalotán és emiatt egy megbízható varrógép szervizt keres a 15. kerület környékén? Bátran keressen minket, több mint két évtizedes tapasztalattal vállaljuk a varrógépek javítását! Legyen szó otthoni vagy ipari varrógépről, ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák