Kategóriák

Miért jó a melegollós hajvágás?

Mindannyian szembesültünk már azzal, hogy hajunk a környezeti ártalmak - napfény, szmog, stressz vagy az esetleges vitaminhiány, helytelen táplálkozás következtében elvékonyodik, a vége "kiseprűsödik", eltöredezik és kócszerű hatást nyújt. Ez ellen hatékonyan lehet tenni a melegollós hajvágással is!
Ha megvágja az ujját, ugye beköti, védi - hiszen gyógyulnia kell a nyílt sebnek. Amikor a hagyományos módon vágjuk a hajat, a vágás nyomán ugyanilyen "nyílt seb" keletkezik, aminek gyógyulnia kell. A melegollós hajvágás hővel lezárja, mondhatni beköti, leragasztja a hajvégeket, ettől melegolló a melegolló.
Az éltető nedvek, a természetes proteinek belül maradnak, a haj nem szárad ki. Az elvékonyodás és a töredezés növekedéskor minimálisra csökken, a haj kevésbé lesz kitéve a környezeti ártalmaknak. A rendszeres melegollós hajvágással kezelt haj mindig egészséges, ép lesz. Fénye, ereje, szépsége megmarad, s akár gyorsabban is nő, hiszen nem kell energiát, időt fordítania a gyógyítási folyamatra!

Minden típusú és hosszúságú haj vágásakor alkalmazható, hölgyek és urak részére egyaránt ajánlott. Remek módszer dauerolt, festett haj esetén is, ahol a károsodás egyébként is erősebb a vegyi anyagok alkalmazása miatt.
melegollóA melegolló nem égetheti meg a vendéget, a használata teljesen veszélytelen, hiszen csak az olló éle meleg, annak hőmérséklete számítógéppel szabályozott.
A melegolló technikailag egy revolució  -  Revolution, mint az azonos nevű, szintén Revolution-nak nevezett,szalonunk által sokat használt prémium olasz hajfesték, melyet már egyre többször kérnek vendégeink a csípésmentes "bio-hidrogén" használatával.
Mindezek mellett fontos, hogy otthon is hajnak megfelelő készítményeket használjuk. Nagyon nehéz a sok reklám között eligazodni, az igazán jó samponok, balzsamok és a hajban maradó kozmetikumok között. Próbáljunk úgy tekinteni hajunkra, mint a legdrágább gyapjúpúloverre, amit nem 40 fokon, és nem a legolcsóbb mosószerrel, agyoncentrifugàlva mosunk, hanem a legjobb mosószerrel és kímélő programmal kezelünk! A haj is ilyen kényeztetésre vàgyik, s ha megkapja, megjelenésünk koronája lehet! A melegollós hajvágás után az egyéb, utólag alkalmazandó ápolókra sincs akkora szükség, mint a hagyományos hajvágás után, hiszen a hajvég kevésbé lesz sérülékeny, nem marad nyitott.
Természetesen azonban érdemes ettől függetlenül megfelelő minőséggel gondoskodni hajunkról, s ehhez a professionális készítmények a legjobbak, hiszen nem véletlen, hogy akàr 10-szer annyiba kerülhet mint a tucattermékek a hipermarketben.

 

A haj megérdemli a gondoskodàst! Szalonunk 7 éve foglalkozik melegolló használatával, így tapasztalatainkat szerettük volna megosztani azokkal, akik egészségesebb és hosszú hajat szeretnének.
Éva Fodrászat és Szépségszalon

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • Árnyékolástechnika XV. kerület -...Leírás: AKCIÓ! Már gondoljon most a nyárra!!! Félelmetesen jó árak, és gyors határidő. A felmérést a tulajdonos végzi, így Ön biztos lehet a normális felmérésben. redőny műanyag redőny XV. kerület redőnycsere belsőtokos redőny külső tokos műanyag redőny a ...
  • Szobafestés, burkolásLeírás: A cégem által végzett szolgáltatások teljes körűen lefedik lakásfelújítás fogalmát. Kül- és beltéri felületek (mennyezet, fal, padló, ajtó, ablak) festését,felújítását, mázolását, burkolását, szebbé tételét.
  • Szobafestés XV. kerület isLeírás: 10 éve az Önök szolgálatában! Szolgáltatásaink: Díszítő glettelések, normál festések, tisztasági festések, latex festések és enyves festékekkel történő szobafestés és mázolási (ajtók, ablakok felújítása) munkák kivitelezését.
  • Motorolaj Újpalota, Autóalkatrész...Leírás: Újpalotai vállalkozásunk autóalkatrész kereskedelemmel foglalkozik. Keleti típusokhoz, Wartburg, Trabant, Lada, P-126, Skoda az alkatrészeket raktárról szolgáljuk ki. A nyugati és távol-keleti autók alkatrészeit szintén raktárról, vagy nagyon rövid határi ...
  • Duguláselhárítás, Lefolyótisztítás...Leírás: Nincs kellemetlenebb, mikor dugulása van otthonában! Sajnos előbb - utóbb ez mindenhol bekövetkezik. Ne aggódjon, mert vállalkozásunk azonnali duguláselhárítást végez, bontás nélkül, házon belül, vagy kívül. Szakértelmünk verhetetlen, mert otthon vagyunk ...
  • Fogpótlás Újpalota, esztétikai...Leírás: Fogpótlásra lenne szüksége Újpalotán? Esztétikai fogászatot keres a 15. kerület közelében? Akkor bizalommal forduljon hozzám, esztétikai fogászatomon általános fogászként, illetve fog- és szájbetegségek szakorvosaként is örömmel fogadom újpalotai páciense ...
  • Sportóvoda 15. kerület, angol...Leírás: Sportóvodánk szeretettel várja a 15. kerületi gyerekeket is, mely angol óvodaként is működik Újpalotától nem messze! Angol óvodánkban napi szinten foglalkozhatnak a kicsik az angol nyelvvel, valamint sportóvodaként nagy figyelmet fordítunk a sportolásra, ...
  • Állatorvos Újpalota, állatorvosi...Leírás: Amennyiben állatorvosra van szüksége Újpalotán, bizalommal forduljon állatorvosi rendelőnkhöz, mely a 15. kerületben található. Nagy tapasztalattal és szakértelemmel várjuk kis pácienseinket állatorvosi rendelőnkben! A kutyák és macskák mellett örömmel fo ...
  • Olcsó szállás Újpalota, hostel 15....Leírás: Olcsó szállást keres Újpalotán, mely frekventált mégis nyugodt környezetben található? Hostelünk a 15. kerületben, a város központjától negyed órára helyezkedik el egy csendes kis utcában. Szálláshelyünkön ingyenes WIFI-t biztosítunk a szállóvendégeknek é ...
  • Klímaszerelés Újpalota,...Leírás: Légkondicionálással a 15. kerületben is foglalkozunk, azon belül klímaszereléssel is rendelkezésre állunk Újpalotán. Amennyiben újpalotai otthonában klímaszerelésre van szüksége, vagy esetleg klíma javításra, bátran keresse cégünket. A klímaszerelés, klím ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák